... igen, mindjárt kifejtem, mert tudom, hogy ez így zavaros. Mert mi az, ami Nicholsont és Donna Karant összeköti? És hogy jön ehhez egyáltalán Diószeg? De megígérem, hogy írásom végére a fenti esszenciákat (ti. az igazi Jokert és a szomszéd város cukorgyárát) egy bravúros gondolatsorral sikerül közös nevező alá hoznom. Lesz itt minden, mint a búcsúban: mexikói tüzhányó meg zsidóüldözés és Picasso is. Ám messzebről, és egy, még mindig aktív sörgyárnál kell kezdenem. Amely jelenleg az utolsó megmaradt sörfőzde Bécsben: az Ottakringer.
A gyárat 1850 töl két unokatestvér kezelte: Kuffner Ignác és Kuffner Jakab. A kiegyezés (1867) utáni Monarchiában az igazi nagy üzlet azonban a cukorgyártás lett, a feltörekvő polgárság ekkor fedezte fel a vasárnapi ebédhez szorosan kapcsolódó kávézás és kuglóf fogyasztás örömeit, eme ártatlan örömökhöz azonban (Montecuccolival szólva) cukor, cukor és cukor kellett. A monarchia területén ekkor épültek a nagy cukorgyárak [csak a Felvidéken alapítottak közül említek néhányat: Szered, Nagyszombat, Nagysurány]. Az Ottakringer atyái osztottak szoroztak, majd belevágtak a cukorgyártásba: (a Guttmann családdal összefogva) Diószegen építették meg az akkori kor legmodernebb technológiájával ellátott gyárát. A kiválasztott helyszín nem véletlen: egy olyan környéken lehetett csak gyárat üzemeltetni, ahol a cukorrépa szépen megterem, de a megtermelt cukor elszállítására fontos volt a vasút közelsége is — így Bécs és Budapest is elérhetővé vált. Még leírnám a gyár teljes nevét is, csak hogy germanofil olvasóink napi thrill adagját biztosítsam: Diószegher Oeconomie, Zucker und Spiritusfabriks.
A gyár vezetésével egy családtagot, az unokaöcs Kuffner Károlyt bízták meg. Károlyunk tehetséges vezetőnek és fejlesztőnek bizonyult, remek iskolái voltak: a bécsi technikai főiskolán kémikus szakon kapott diplomát, majd a mosonmagyaróvári mezőgazdasági főiskolán tökéletesítette ismereteit: érdeklődése a magyarországi viszonyok közt alkalmazható termesztésre irányult. (Csak úgy mellékesen megjegyzem: remekül megtanult magyarul is, és részt vett a kor kulturális és politikai életben is). Mind a cukorrépa termesztése, mind a cukorkészítés technológiája területén a korszak legújabb vívmányait merészen alkalmazta, és ő maga is több újítással gazdagította a cukorgyártást (remekül kamatozott a két főiskolán megszerzett tudás!). A Magyar Cukorgyárosok Országos Egyesülete elnökké választotta meg. A cukorgyártás jól jövedelmezett: felépült a Kuffner kastély (jelenleg a diószegi főiskola székhelye), a munkásoknak modern lakások épülnek, a részvények jól fizettek.
1884 ben megnősül, a régi tiroli nemes családból származó Maria Firmian grófnővel (ezt már azért karriernek nevezem!), 1886 ban megszületik egyetlen gyermeke, egy fiú akit Raoul (Raul) néven anyakönyveznek. 1905 ben pedig báróságot kap Ferenc Józseftől magyar királytól Dioszeghy (vagy de Dioszegh) előnévvel. Egész csinos kis képzőművészeti gyűjteményre tesz szert, a keleti szőnyegek egyik legnagyobb magyarországi gyűjteménye ebben az időben a Kuffner kastélyban található; a gótikus, a németalföldi és spanyol festmények és táblák gyűjteménye pedig egész Európában gazdagnak számítottak; jelentős volt még a kisplasztikai anyag. Ennek a gazdag gyűjteménynek még jut szerep történetünkben...
és most fájdalmas kitérő következik: a következő pár gondolat a Trianon jelenséghez szintén Diószeghez köthető. Michel Clemenceau (Georges Clemenceau későbbi francia miniszterelnök fia) 1898 ban került a cukorgyárba, mint mérnök. Valószínűleg a galántai Társaskör vagy a diószegi cukorgyári alkalmazottak Kaszinójának egyik rendezvényén ismerkedett meg Michnay Idával, a galántai járásbíró lányával. A fiatalok egymásba szerettek, és a 28 éves vőlegény és a 19 éves Ida 1901. június 2 án mondta ki a boldogító igent a galántai anyakönyvvezető előtt. Franciaországba költöznek, Ida itt sem tagadta meg magyarságát. Tábori Kornél szerint a Clemenceau gyerekeket magyar nevelő oktatja, s az édesanyjuk nyelvén éppúgy beszélnek, mint franciául. A francia magyar pár boldog házasságát kettétörte az első világháború. Miután Michel bevonult katonának, Georges Clemenceau az ellenzék esetleges támadásait megelőzve és nacionalista hajlamainak engedve megbontotta a fia és menye házasságát. A két kis unokát Michel tudtával elvette Idától, és egy intézetbe helyeztette el. A házasság ezzel végleg felbomlott. A történelmi mítosz szerint Clemenceau azért volt annyira ellenséges a magyarokkal szemben a béketárgyalások során, mert 1873 ban született Michel fiának házassága a Idával hamar megromlott, és válással végződött. A pillangó megrebbenti szárnyát: íme a nagybetűs történelem, amely a diószegi üstök és nyomásmérő órák mögül kacsint ki... (akit a téma érdekel Illyés Gyula: Beatrice apródjai c. könyvét tudom ajánlani)
1924 ben Bécsben meghal Kuffner Károly. Testét végakaratának megfelelöen Diószegen, a családi kriptában helyezik el. Addigra már a régi világ letünkben van. 1920 ban, a nagyhatalmi béke(?)diktátumok eredményeként Diószeg az újonnan megalakul Csehszlovákiához kerül, a csehek az így "szerzett" legnagyobb gyárak részvényeik jelentős részét antant hatalmi gazdasági társulásnak juttatják, így kerülnek a cukorgyár részvényeinek fele a párizsi illetőségű Alliance Israelité tulajdonába, a Kuffner családnál csak a részvények fele marad. Ez sem kevés: Raoul nagyúri módon megél belőle! Semmi sincs meg belőle apja fejlesztő és kísérletező természetéből, igazi világfiként éli életét: utazások, lóversenyek, szórakozás...
Hagyjuk el egy kis időre Diószeget és a lóversenyek rajongóját, tisztelettel itt és most próbálnám meg a mi történetünkbe becsempészni azt a személyt, aki összefogja egy kerek egésszé az eddig meglehetősen szétfolyó eseményeket, Meine Damen und Herren; következzék egy igazi femme fatale.
Tamara Gurwick Gorska 1898 ban Varsóban született és 1980 ban, a szappanoperái (és a mariachi zene) révén igen kedvelt Mexikóban hunyt el (Cuernavaca ban). Már ez a két helyszín is sejteti, hogy nem egy hétköznapi sorssal ismerkedhetünk majd meg. Lengyelországból az 1917 es bolsevik forradalom elöl akkor férjével, Tadeusz Lempickivel menekült el és Párizsban telepedtek le (férje nevét használja majd élete végéig: Tamara de Lempicka, a művészettörténészek ezen a néven ismerik). Itt a festészetnek szentelte idejét, és rövid idő alatt az art deco stílus ismert és keresett portréfestője lett, aki a legkülönbözőbb párizsi szalonokban állított ki. Büszke volt arra, hogy 28 éves korára megszerezte első millióját. Elismeri a párizsi művészvilág krémje: Picasso, Marinetti, Gabriele d’ Annunzio, Gide, Cocteau és Coco Chanel. Ekkor van művészetének első fénykora. Furcsa szerelmi kalandjaitól hangos Párizs...
Ekkor már külön él első férjétől. És 1933 ban másodszor is férjhez ment az európai szórakozóhelyeket gyakran látogató Raoul Kuffnerhez. (Bárónk szintén túl van egy boldogtalan házasságon.) Bizony ám, a világhírű művésznő Diószegre költözik, és Picasso, Cocteau és Chanel hajdani puszipajtása a festői Szajnát a kevésbé impozáns Dudvágra cseréli le. Párszáz méterre Nagymácsédtól tengeti a gazdagok unalmas életét!!!
Vagy mégesm? A dokumentumok szerint a házasok nagyon kevés időt töltöttek Diószegen, a nászutat Egyiptomban töltötték, és életük ettől kezdve egyetlen nagy utazás... A házasság rangot és létbiztonságot egyaránt hozott a festőnőnek, a harmincas évek közepére mégis alkotói válságba, majd depresszióba zuhant. A báróval az élet a "sem veled sem nélküled" típusú kapcsolatban működött. A harmincas évek szélsőséges mozgalmai megjelentek kelet közép európában is, és hamarosan törvényi szinten is veszélyt jelentenek majd a zsidókra, márpedig mindketten zsidó származásúk voltak. Egyre inkább elhatalmasodik rajtuk a meggyőződés, hogy menni kéne. De hova? Csak Amerika maradt mint lehetséges uticél...
Az első portrén az első férj, Lempicki. A negyedik kép Raoul Kuffner portréja. A lenti fotón Tamara látható (Párizsi korszakából).
1939 ben elhagyják Európát. Csempészeket megszégyenítő módon megszervezve sikerül a vagyon nagy részét Amerikába menekíteni. De Amerikában senki nem ismeri Lempickát, nem sikerült megismételnie háború előtti európai elismeréseit. Beverly Hillsben majd New Yorkban élnek. A híres németalföldi festmények gyűjteményét lassacskán eladogatják, ebből élnek (Egy kis ügyeskedéssel a Google on nyomon követhető a festmények sorsa, a legnagyobb amerikai múzeumokban találhatók az egykor a diószegen összegyüjtött remek gyűjtemény). Tamara a festést nem hagyja abba, de az elismerést nem kap. Raoul Kuffner 1962 ben meghal — Tamara egyedül marad. A hatvanas évek elején egy párizsi és New York i retrospektív kiállítás is megbukott. Ekkor megfogadta, hogy soha többé nem állít ki. Végül, a hetvenes évek elejére fiatal galériatulajdonosok rávették egy újabb próbálkozásra és a húszas harmincas évekből összeszedett anyag elnyerte a közönség tetszését. Így még egyszer belekóstolhatott a sikerbe, tanúja volt újrafelfedezésének. 1978 ban Mexikóba költözik, ahol is majd két év múlva meghal. Lempicka halálában is hű maradt magához. Utasításainak megfelelően hamvait helikopterről a még aktív mexikói Popocatépetl vulkán kráterébe szórták.
Az igazi elismerés a halála után jön el (Van Gogh története ismerős?), amikor mint az art deco ikonját bálványozzák. Műveit pedig olyan hírességek gyűjtik, mint Luther Vandross, Donna Karan, Jack Nicholson (ugye!!!), Madonna és Barbara Streisand. Nemcsak képei, de életmódja is rengeteg rajongót szerez. Zsúfolt, hangos, külön és azonos neműekkel tobzódó élete a világ mindig divatos városaiban, Párizsban, Berlinben, New Yorkban és Los Angelesben, Hollywoodban és a Riviérán — ezzel biz utat mutatott napjaink celebjeinek. Valamiféle elfojtott erotika árad képeiröl, pedig a gyűjteményt igyekeztem szolidabb festményeiböl összeállítani. Figuráinak érzékisége és eleganciája mindennél többet elárul a rohanó korról és Párizs dekadenciájáról.
Na ők gyűjtik még Nicholsonon kívül Tamara festményeit
Akinek a gugli a barátja, és kicsit is érdekli a téma, rengeteg utalást találhat Lempicka és/vagy Kuffner témában. Én az íráskor nagy hasznát vettem! Igyekeztem saját stílusommal megfogalmazni mondandómat, de néha átvettem egész szószerkezeteket (főként a művészeti résznél). Remélem, nem sértettem meg senki jogait...
Történetünknek lassan végére értünk. Nem tudom, van e tanulság, ha igen, én biztosan nem tudnám megfogalmazni. Ha Bécsben jársz és megállsz a Kuffner-palota elött, felpattintod az Ottakringer kupakját, jusson eszedbe ez a sokféle szálon futó történet a maga démoni kacskaringósságával. És már csak annyi a dolgod, hogy a sört kortyolgatva tovább írod a történetben a te fejezetedet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése